Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

A következő napon Egremnire mentünk. A rengeteg lépcső megmászása miatt ezt a napot erre az egy strandra szántuk. Már fentről a kilátóból csodás kékeket lehet látni és ahogy ereszkedtünk egyre lejjebb és közelebb ez csak fokozódott, ezzel egyidejűleg az izgalmam is a magasságtól. A part hatalmassága miatt, mégjobban kiéleződött milyen parányiak vagyunk ott a magaslatban. Mire elértük a fából készült lépcsőket már annyira remegtek a lábaim alig tudtam menni. A hely szépsége szerencsére enyhítette minden félelmem. Egész nap a habokban ugráltunk. Késő délután már nagyon vágytunk egy kis hűvösre, meg fagyira, így a cuccunkat nyakunkba véve visszamásztunk a sok lépcsőn, majd Mikros Gialosra távoztunk. A kis falucskát már nem érte a nap fénye, a parton úgy feküdtünk mint a döglött halak. Teljesen kitikkasztott bennünket a hőség, ezért nagyon jólesett a hűs fagyi és az árnyék.



OLYMPUS DIGITAL CAMERA

  Új nap, új tervek. Reggel korán kocsiba be, ablakot le, mert már akkor eszméletlenül tűzött a nap. Irány vissza a nyugati partra, közben megnéztük Lefkas város mellett lévő Agios Ioannist. Kívácsi voltam a már évek óta nem használt malmokra, pár fotó erejéig álltunk csak meg, majd Agios Nikitasba mentünk. Sétáltunk egyet a falu főutcáján, kihasználtuk a délelőtti árnyékot. Alig volt itt-ott egy ember. Érdemes a falucskát meglátogatni, szép a partja, viszont a nyár közepén nagy tömegre lehet számítani. Aki szeret megdolgozni egy-egy látványért, annak ajánlatos a közelben lévő Milos beach. Elérhető sétával át a hegyen, kitaposott ösvényen, valamint vizitaxival. Mi most ezt kihagytuk, kicsit délebbre utaztunk Kavalikefta és Megali Petra partokig. Az út Kavalikeftához vezet le. Hatalmas sziklák között törtek meg a hullámok, nagyon élvezték felnőttek és gyerekek egyaránt ezt a természetes játszóteret. Innen a sziklás-köves részeken lejjebb sétálva található Megali Petra, ami sokkal szélesebb és hosszabb partszakasz, így tömeg sincs. Gyöngyörű a kékség itt is, igazi hamisítatlan lefkadai színek kavalkádja. Érdemes folyadékkal, ennivlóval és napernyővel készülni, mivel ez egy kiépítetlen part, ugyanúgy mint Milos beach. Strandkendőből és botokból tákoltunk magunknak egy kis árnyékot, oda húzódtunk be a déli napsugarak elől. Élveztük az ott töltött időt, teljesen kikapcsolt még a tenger bámulása is. Később húzott a gyomrunk egy kis gyros felé, így fájó szívvel de otthagytuk a látványt. Lefkas kikötőjénél álltunk meg vacsorázni. Szeretek vízparti tavernát választani étkezésre, fantasztikus ahogy az apróbb hullámok is mozgásra késztetik a bent állomásozó csónakokat és hajókat. Amíg az ételre vártunk gyorsabban telt az idő az igyen mozival, amit a kikötő szolgáltatott nekünk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

  Kimaradt még egy nagy durranás a sziget nyugati oldalán, mégpedig a Kathisma beach. Sokan szeretik ezt a részt mert hosszú, széles látványos partszakasz, könnyen megközelíthető, kiépített tavernákkal és bárokkal megspékelve. Rengeteg napernyő várt a látogatókra. Azon a napon amikor ott jártunk , szép termetes hullámok örvendeztették az embereket. Csodás napot sikerült ott is eltöltenünk, annak ellenére, hogy ez a hely kicsit más volt mint a többi…aki nem szereti a turistás helyeket messzire kerülje el. Este még volt annyi energiánk, hogy megnézzük a Dimossari vízesést. Nidriből sétáltunk el, körülbelül 45 percnyi kényelmes gyaloglás egy irányba. Aki szereti a jéghideg vizet meg is mártózhat a vízesés kádjában.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

  Említettem, hogy Nidriből sok kirándulóhajó megy a környező szigetekre, akinek van lehetősége fizessen be valamelyik hajótársaságnál egynapos szigettúrára. Több lehetőség közül lehet választani, minden este a kikötőben sorakoznak a hajók és az ott dolgozók próbálják becserkészni a turistákat. Kérdezősködjetek körbe, vannak kisebb-nagyobb hajók, hosszabb-rövidebb programokkal igen különböző árfekvéssel. Mi a Nidri Star II nevű hajóval mentünk kirándulni. Ez egy igen nagy hajó, rengeteg turistával, elég sűrű programmal: Egremni fürdéssel , Porto Katsiki fürdéssel, Kefalónia-Fiscardo, Ithaka-Kioni, Meganissi barlang, Scorpios mellett fürdés voltak a megállók, valamint ha a delfinek is úgy akarják akkor találkozhattok velük, nekünk szerencsénk volt és megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel. A hajón van lehetőség italt, fagyit és helyben sütött suvlakit vásárolni. Néhol a tengeren a szél erősen fújt valamint korbácsolta a hullámokat rendesen, ott már nekem is liftezett a gyomrom, de akinek nincs tengeribetegsége simán kibírja. Nekünk nagyon szép élmény volt, igaz fárasztó az egész napos hajókázás, viszont egy csodás lezárása volt ez a lefkadai nyaralásnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Plusz látnivalók: A sziget bejáratánál található az Agia Mavra erőd romjai az 1300-as évekből, valamint Lefkada városhoz közel a Faneromeni kolostor, rendben tartott kerttel, mini állatkerttel és ingyenes belépővel várja a látogatóit.
Szerző& fotók: Takács Lujza   

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.