Az úgy kezdődött, hogy nagyon szeretem Borbás Marcsit . Épp az ő műsorát néztem, amit Szalafőn forgattak, és az ételeken kívül a háttérre is felfigyeltem. A Skanzen képei futottak az ételek főzése közben, és igazán felcsigázták a kedvemet személyesen is megnézni azt a vidéket.
Soha nem voltunk a férjemmel olyan nagy kirándulós páros. Szívesebben hevertünk a medence partján, élveztük a légkondis szobákat és a masszázsokat, minthogy túracipőt vegyünk fel, és elinduljunk valamerre felfedező útra. Aztán jött a pandémia, a lezárások, a hotelek bezártak és egyébként sem vágytunk az emberek közé. Szépen rászoktunk a bakancsos hétvégékre. Így nem is volt kérdéses, hogy a következő célpontunk az Őrség legyen. Ráadásul egy fatális véletlen során kiderült számomra, hogy egy gyerekkori jó barátom, akit 35 éve nem láttam, az egyik szállásadó Őriszentpéteren. Felvettem vele a kapcsolatot, és egy júniusi hétvégén egy baráti házaspárral nekivágtunk a 3 napos kalandnak. Mivel a lakhelyünkhöz képest az úti cél 200 km-re fekszik, és ezt nem szándékoztunk egyfenékkel végigutazni, közbeiktattunk megállókat.
Gyönyörű hétvége ígérkezett, a környék a késői tavasz minden szépségével. Útközben, a Balaton-felvidéken egy darabig az autóból nézelődtünk, de amikor egy hatalmas facélia (mézelőfű) földarab mellé értünk, meg kellett állni, még ha ezt nem is vették túl jó néven a rohanó, semmire nem figyelő autósok.
Az első állomásunk Tapolca volt. Mi nem a Tavas-barlangot akartuk megnézni, mert az nem egy rövid megállásra való, hanem inkább a tavat, a malmot, a halakat választottuk. Az első fotózkodós hely azonnal felbukkant, az igazán színpompás lépcső személyében. A halak, a csobogó malom, a lakathíd, a kellemes vendéglátó helyek igazán kellemes időtöltést kínáltak, egyetlen kellemetlen epizóddal: a több soron kiplakátolt illemhely, amihez nagy reményeket fűztünk, nem működött. Kellemetlen meglepetés volt ilyen hosszú út és ennyi folyadék elfogyasztása után.Aztán az egyik vendéglátóhelyen szerencsére meg tudtuk oldani a problémát, persze úgy, hogy fogyasztani is illett.
A következő megállónak Zalaszántót választottunk, a Béke- sztúpát szerettük volna megnézni. Nem volt nagy kerülő, és hívogatónak tűnt a neten. A parkolóban megálltunk, és néhány perces kellemes séta után feltűntek a kis zászlók, és az árusok,ami biztos jele volt valami látnivalónak. A sztúpa némiképpen csalódást okozott. Csodálatos fehér épület, lenyűgöző érzés volt felsétálni, de szomorúan láttam, hogy mindenhonnan hámlik a vakolat, repedezik a fal. Bár láttunk valamiféle előkészületet a renoválásra, de ez még inkább elcsúfította ezt a vallási helyet. Ráadásul a lelki elmélyülésbe alaposan belerondított egy fűkaszás ember, aki apránként, szépen lassan nyírta a füvet. Persze tudom, hogy rendben kell tartani a környéket, de inkább vagy kora reggel vagy estefelé lenne erre megfelelő az alkalom.
{loadpositon user3}
A CIKK NEM ÉRT VÉGET, KATTINTSON A FOLYTATÁSÉRT !
