Hirdetés

Hirdetés

   2020 december 27.-ét írtunk. Karácsony után egy nappal kora reggel a hűtőszekrényből kiáramló hideg sülthús szag vágott arcon, amikor a tejért nyúltam. A hűtőben a karácsonyi pulyka maradék alkatrészei kisebb-nagyobb halmokban még ott hevertek, immár érdektelenül. Akkor ébredtem rá, hogy a nagyon sűrűre sikeredett 2020-as évben először sem szakmai, sem „civil” feladat nem tornyosult több előttem. Feladatok, kihívások nélkül félelmetes zuhanás ez az ürességbe, avagy... áldott lebegés, ha épp olyan napod van.

  A kávé mellett kicsit sértetten és nagyon önsajnálóan az jutott eszembe, hogy az évet öt nap (hétvégék nélkül számolva) szabadsággal dolgoztam végig, és az is eszembe jutott, hogy a következő évben ezen változtatni kell. Azonnal eszembe jutott egy hely, amelynek tisztasága, érintetlensége és tágas horizontja szöges ellentétben állt mindazzal, ami a városban körülvett: Lappföld.


 lappföld úton


    A tavalyi június végi rövid szabadság egy rohanásból állt Helsinkiből Lappföldre, meg vissza, teli autóval, feleséggel és egy saját és két vendég gyerekkel a hátsó ülésen. Azt a kirándulást is nagyon vártam, de az agresszív szúnyogok tömege (és némi ellenállás a család részéről) miatt a hosszabb túrák meghiúsultak. A nagy lappföldi kalandból így másfél nap elég passzív horgászás lett a Kairijoki folyón, és egy szép séta az elég turistás Kiilopää hegyre. Az oda és a hazaút persze jó volt, Kajaaniban a csodás Manamansalo kemping homokos strandján a gyerekek non-stop strandoltak, és mi felnőttek is tudtunk pihenni. Mégis, a 2000 kilométeres út hagyott némi hiányérzetet, pláne a „kikapcsolódás” nem valósult meg nagyon.

   Bátorság kell kimondani dolgokat, amelyek a bűntudatos elme mélyén bujkálnak csak. És aznap reggel kimondtam. Jövőre Lappföldre akarok menni, de kompromisszumok nélkül! 


lappföld autóút


 

  Akármi is lesz, akár jön velem valaki, akár nem, én akkor is elmegyek! Vándorolni fogok hátizsákkal a hátamon. Horgászok a tiszta vizekben, szabad tűzön sült pért és pisztrángot eszem majd és gleccservizet iszom! Lesz@rom, ha szúnyogok lesznek vagy hideg lesz, én akkor is menni akarok.

  Az elhatározás után már terv kezdett kovácsolódni: a cél a finn Käsivarsi tundravidék és talán azon túl a norvég Finnmark, Kilpisjärvi turista falutól indulva. Hogy mennyire nem valami különlegesen újfajta célt tűztem ki, arra pár hétre rá a Finnországi Magyarok Egyesületének (FME) híre ébresztett rá, akik egy túrát hirdettek Gálfi István vezetésével. István tapasztalt túrázó és hegymászó, és nyugdíjas éveiben sem ül tétlenül. És pont oda és akkor akart túrázni, ahová és is menni akartam!


lappföld turakészülődés


   A túrára ismerősök, sőt barátok is jelentkeztek, így némi vonakodás után úgy döntöttem, hogy én is csatlakozom, mégpedig nem is egyedül: a 12 éves lányunk és a feleségem is jönnek majd velem! Így a kompromisszumok nélkül vándorlás helyett gyorsan egy kompromisszumokkal teli helyzetbe navigáltam magam, haha! De ez a túra idén már más volt, mint a tavalyi szoftos piknik!

  A terv: Finnország legmagasabb pontja, a Halti (1324 m). A táv: 100 kilométer, 6 nap alatt. Az út a finn köves tundrán vezet, ahol nincs internet, és térerő is alig. Az időjárás változékony, szeptemberben már simán lehet napos meleg idő, de jöhet hó és fagy is.


rénszarvas az út szélén

 

Felkészülés és odaút

   Eltávolodásunkat a természettől mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egy hatnapos túrára legalább hat hónapig készültünk. Minden blog és videó küldi a vészjeleket: a túra a Haltira egész embert kíván, és alapos testi és szellemi felkészülés mellet is veszélyes lehet. Pláne, ha valaki nem is készül egyáltalán. A túra résztvevői futással és hátizsákos túrákkal gyúrtak Lappföldre, de ezen kívül a felszerelés, ruházat és élelem megálmodása és beszerzése nagyon hosszú időt vett igénybe. Nem mindegy, hogy az ember 18 kilót vagy 28 kilót cipel a hátán napokon át, ugyebár. A gyerek vízilabdázik, ezért biztos voltam abban, hogy az erőnlétével nem lesz baj. Mi felnőttek viszont... Ránk fért az edzés, na.


lappföld felé

 

    Helsinkiből Kilpisjärvibe körülbelül 20 óra lenne az autóút, egy oului kempinges pihenőt kellett beiktatni. Ez jó is volt, mert az ember a kemping komfortjában ki tudta kipróbálni a sátrat, hálózsákot és letesztelni a többi cuccot is még a zord Lappföld előtt. Én például a kemping vizes füvében (a kempingek füve mindig vizes...) indultam korán reggel a csodás sekély tengeri öbölhöz csukázni. Előbb az orsóért kellett visszamennem a kocsihoz, mert nem volt a táskámban, majd visszatérve a vízhez az első dobás közben a horgászbotom megnyeklett és kettétört. Időben tudtam pótolni egy új bottal, áldottam az eget, hogy ez nem Lappföldön történt!

   Nem sokkal Tornio után már számíthatunk útszéli rénszarvasokra, amelyek lustán ácsorognak az út közepén vagy az út szélén sétálnak nagy komótosan. A Tornio folyó a Lappföld Amazonasa, Skandinávia egyik legfontosabb lazacos folyója, és persze turistacélpontja. Nem lehet úgy autózni, hogy közben a szem ne pásztázná a hatalmas vizet!

   Ahogy az autó falja a kilométereket észak felé, a táj úgy válik idegenné lassacskán. Helsinkitől egészen Lappföld közepéig a megszokott fenyvesek zöld fala kíséri az utazót, és csak egészen fent, Muonio után változik a táj. A lucnak már rég híre sincs, és lassan az erdei fenyő is eltűnik. A zöld helyett a barnás-sárgás őszi színek tünedeznek fel és a fenyők helyett a ritkásan növő, szélfútta nyírek maradnak, amelyek csavarodott törzseire rá van írva a lappföldi tél minden gyötrelme.


lappföld úton


  Az út kisebb nagyobb vízfolyásokon át visz. A horgászszív megdobban minden egyes nádas öböl zúgó folyó vagy kékvízű tó láttán! Egy kis folyóból fél óra alatt négy pért sikerült kifognom, közülük kettő volt akkora, hogy el lehetett vinni vacsorának.

  Muonio után kezdjük érezni, hogy nagyon messze kerültünk a civilizációtól. A házak eltűnnek, a néhány házból álló települések között megnyílik a tér, hosszasan autózunk a végtelennek tűnő tájban. Távolról feltűnik az 1029 méteres Saana tunturi masszív üllő formája, amely egyben kijelöli a célpontunkat is: Kilpisjärvi ott bújik a hegy lábánál.

   A nyílegyenes út mint egy szürke szalag hullámzik a pirosas-barnás dombos tájon, alattomosan kúszik egyre feljebb, amíg el nem éri az 565,8 métert, amely Finnország közútjainak legmagasabb pontja. Ezután az út leér a mélyvízű Kilpisjärvi tó partjára, és onnan hamarosan beérkezünk a faluba, amely az utolsó finn település is ezen az úton.


lappföld lazaccsali kvval


  A szinte kéznyújtásnyira lévő Saana tunturi csúcsa a faluból nézve nyaktörő magasságban van. Sok látogató ezért érkezik ide, egy kellemes, nem túl megerőltető félnapos gyaloglással meg lehet hódítani. Minket azonban a távoli Halti várt, Finnország legmagasabb pontja valahol távol, több napi járóföldre keresztül a fátlan, sziklás tundrán.

 


Szerző&fotók: Vilisics Ferenc