2021 áprilisában úgy éreztem, meg kell szöknöm innen. Otthonról, a lakásomból, Budapestről, Magyarországról, az itthoniak elől, de főleg az akkor végetért kapcsolatom emlékeiből. Ekkor éppen két munka között voltam, és szerencsére már meg is volt az új kezdés időpontja is, így nem kellett a mindennapi betevőért aggódnom.
Ahogyan szomorúan pörgettem a facebookot, egyszercsak megjelent egy tourguide ismerősöm, Attila Ott posztja Mexikóból, akit egyébként Thaiföldről ismerek, ahol 11 éve kinnt él és „kimaxoló emberként” a magyar turisták utazásait maxolja ki. Érteni kell ezalatt, hogy x összegért 1-2-vagy több napon keresztül különböző, személyreszabott programokat kínál, elvisz a különleges és sokszor a turisták által ismeretlen helyekre, megmutatja a legszebb viewpoint-okat, strandokat, úgy, hogy közben folyamatosan 4k minőségű felvételeket készít , amit az út végén megszerkesztve elküld. Talán majd egy másik cikkben írok Thaiföldről is, de most vissza a mexikói poszthoz…
Emberünk-lévén, hogy a turizmusból él-a korlátozások miatt fél évre áttette Mexikóba a székhelyét, hiszen ez a hely volt azon 4 ország egyike, amely a covid első hullámától kezdőden, korlátozások nélkül fogadott turistákat (akkor, 2021 ez a 4 ország Mexikó, Zanzibár, Maldív-szigetek, Dominikai Köztársaság- remélem jól írtam és jól emlékszem ?.
A posztban néhány tengerparti, víz alatti és dzsungeles kép alatt arról írt, hogy mennyire kedvesek a mexikóiak, milyen jó a klíma és mennyi klassz utat szervezett már itt a kint-léte alatt megismert Robert Nyikes tourguide barátja segítségével- de hogy ő különben már csak néhány hetet marad kint, aki szeretne menjen gyorsan, maxolja ki a lehetőséget, és ő elintézi neki, hogy egy csodálatos nyaralásban legyen része a Maya Riviérán. Nem hiszek a véletlenekben. Tudtam, hogy ez a poszt nekem szól. Éreztem hogy Isten, az Univerzum, Földanya, Hunab Ku (a mayák egyik istene), Ganésa (hindu isten)-bárki bárhogyan is hívja- üzent nekem. Ez az én utam. Mennem kell. Sokat nem is gondolkoztam, azonnal írtam Attilának a részletekkel kapcsolatban, néztem egy-az ő szállásához közeli, biztonságos helyen lévő kis szobát airbnb-n, kértem egy repjegy ajánlatot és néhány nap múlva már le is volt foglalva minden, 2 hét múlva pedig indultam.
Lapozz tovább a folytatásért !