Egy hónapig tartó Indonéziai utazásunkat és egy kevésbé ismert utazási módot szeretnék bemutatni Nektek. 2023 júliusában indultunk útnak életünk eddigi legnagyobb kalandján.
Ezúttal többre vágytunk mint egy nyaralás. Mélyebben szerettük volna megismerni a helyi kultúrát, miközben vissza is adunk valamit, így az önkénteskedés mellett döntöttünk.
Workaway
Céljaink megvalósításához a Workaway platformját használtuk. A Workaway egy olyan oldal, mely összeköti az önkénteseket kereső szervezeteket, vállalkozásokat, magánszemélyeket kalandra vágyó utazókkal. Végtelen lehetőség található az oldalon a világ szinte összes országában, úgyhogy van miből válogatni. A legtöbb hely általában szállást és étkezést biztosít a munkáért cserébe. Keresgélni teljesen ingyen is lehet, ám ha az ember úgy dönt, hogy belevág, éves előfizetésre lesz szüksége. Két típusú előfizetés van: egyéni (49 euro), és páros (59 euro). Érdemes minél több helyre beadni jelentkezést, mivel nem mindenki válaszol. Ajánlott akár hónapokkal előbb
elkezdeni írogatni a helyeknek, persze vannak last minute lehetőségek is, de ehhez szerencsére is szükség van.
Mi nagyon meg vagyunk elégedve a Workaway-el, átlátható, egyszerű és hatékony oldal, és felejthetetlen élményekhez segített hozzá. Hosszas keresgélés után a Farmstay Mananggel mellett döntöttünk, mivel ők azonnal válaszoltak egy hihetetlenül kedves üzenettel. Mint később kiderült, a legjobban tettük! A farm Jakarta-tól 3 órányira helyezkedik el Cianjur város közelében, a dzsungelben, lélegzetelállító kilátással. A farmot három nagyon aranyos srác üzemelteti, akik kedvességéért már megérte az egész utazás. Az első perctől kezdve otthon éreztük magunkat, nagyon könnyű volt beilleszkedni a helyi ritmusba. A feladataink a farm körüli teendőkből álltak, kertészkedtünk, kutyaházat építettünk és táblát festettünk a helynek. A közösség hatalmas szeretettel fogadott minket, számos új barátot szereztünk.Rengeteget tanultunk a helyi életstílusról, kultúráról, tradíciókról, természetről és az osztozkodásról. A dzsungelben eltöltött hetek rengeteg mindenre felnyitották a szemünket, igazán megérte elmélyülni egy ilyen különleges, más világban. A farm egy Airbnb-t is üzemeltet, így meg lehet szállni rövidebb időre is. Az önkénteskedés mellett rengeteg időnk maradt felfedezni a környéket, és messzebbre is tettünk kirándulásokat, ezekről később írok bővebben.
Utazás
A Turkish Airlines légitársasággal repültünk Budapestről Isztambulba majd tovább Jakartaba. Mivel diákok vagyunk, 20 % kedvezménnyel tudtunk jegyetvásárolni, ebben 40 kg csomag is benne volt. A jegyeket úgy foglaltuk, hogy Isztambulban volt egy teljes napunk az átszállásra, így belefért egy kis városnézés is. Jáván nem túl egyszerű a tömegközlekedés. Jakarta környékén jó az
összeköttetés és a reptérről is indulnak buszok, vonatok Nyugat-Jáva nagyobb városaiba, de a kisebb városok és falvak között nem igazán van tömegközlekedés. Van ellenben Grab és Gojek, ezek a helyi Ubernek felelnek meg, nagyon olcsók és könnyű őket használni. Hosszabb távokra csak a Grab működik, városokon belül jó a Gojek is. A helyiek leginkább robogóval közlekednek, úgyhogy amikor csak tehettük, mi is robogtunk mindenhova. Persze a bal oldali közlekedést meg kellett szokni. A farmról Yogyakartaba indultunk tovább, ehhez először Bandungba autóztunk Grab-bel (3 óra), innen pedig van vonat, amivel átszállás nélkül, 7 óra alatt el lehet jutni Yogyakartaba. Erről a két városról is írok még bővebben. A vonat hatalmas meglepetést okozott, ugyanis messze lekörözi a MÁV-ot
kényelemben és tisztaságban is. Nagyon kényelmes ülésekben utaztunk, a mosdókat takarították, a büfé kocsi mellett pedig felszolgálás is volt pár óránként, mint a repülőn. Yogyakarta-ból Jakartaba mentünk vissza szintén vonattal, az út nagyjából 6 óra. Éjszaka utaztunk, kényelmesebben mint valaha. Az éjszakai vonaton hatalmas hely van a lábnak és szinte teljesen hátra lehet dönteni az ülést.
Gasztronómia
A farmon és cianjuri street foodon keresztül megismertük az összes helyi különlegességet. Az ételek nagyon finomak és fűszeresek, minden étkezés mellé jár rizs. Személyes kedvenceink a nasi goreng (sült rizs) és a piscok (csokis sült banán), de tofus és tempés ételek is zseniálisak. Ázsiához méltón minden kegyetlenül csípős, érdemes mindig szólni, hogy nem csípősen kérjük az ételt, bár ez nem mindig jelenti azt hogy európaian sem lesz csípős. Ami pedig nem csípős az minden bizonnyal túl édes, ugyanis rengeteg cukrot
használnak mindenhez.
Árak
Jáva tökéletes úticél hátizsákos utazóknak, nagyon olcsón ki lehet hozni egy hosszabb utazást is. Az ételek hihetetlenül olcsók, az utcán és éttermekben is. Street food standoknál 10-15 ezer rúpiából (2-300 Ft-ból) jól lehet lakni. Éttermekben, ha nagyon kirúgtunk a hámból, elköltöttünk fejenként 2000 Ft-ot, de az már nagyon drágának számít. Volt hogy 3 főételért és két italért 1500 Ft-ot fizettünk egy jobb étteremben.
Egyebek
Fontos megemlíteni, hogy Jáván jellemzően muszlimok az emberek, sok helyen szigorúan veszik a vallási szabályokat. Felhívták a figyelmemet, hogya kisebb falvakban a nőknek el kell fedniük a vállukat és térd alá érő ruhát kell hordaniuk, akkor is, ha nem helyiek.
Az emberek egyébként nagyon kedvesek és szuper segítőkészek. Teljesen biztonságban éreztük magunkat, bármerre jártunk. Nem nagyon beszélnek angolul, így a google fordító mindig jól jött. Aki viszont beszél, az mindenképp beszélgetést fog kezdeményezni és akár még a családjához is meghívja az embert. Szinte mindenhol mi voltunk az egyetlen európaiak, olyan helyeken is jártunk ahol sosem láttak még külföldit. Aki Jávára tervez utazást készüljön, hogy ő maga is látványosság lesz, hiszen a helyiek mindenhol fotózkodni akarnak a külföldiekkel.
Látnivalók
Általános tapasztalatunk, hogy szinte az összes látványosság üresen pang. Mindenhol kiépített látogató centrumok övezik a nevezetességeket, csak éppen a látogatók hiányoznak. Ennek talán a covid utáni talpra állás lassúsága lehet az oka. Mindenesetre tízből kilencszer teljesen egyedül fedezhettük fel a látványosságokat. Rizsföldek, tea ültetvények:Az igazi ázsiai életérzés kedvéért mindenképp érdemes meglátogatni egyet a számos ültetvény közül. Az emberek még mindig kézzel dolgoznak a rizsföldeken az ikonikus csúcsos kalapokban.
Gunung Padang:
Szerintem sokaknak ismerősen cseng a név, hála a Netflix dokumentum sorozatának. Nyugat-Jáva egy igazán különleges gyöngyszeme. Az erdőben található, több ezer éves épület maradványait számos rejtély övezi, ez nagyon izgalmas atmoszférát ad a helynek. A közelben egy gyönyörű vízesés is található (Curug Cikondang), a két hely együtt kitesz egy egész napos kirándulást.
Mount Gede Pangrango National Park:
Ez egy nemzeti park Sukabumi városához közel, mely magába foglal egy vulkánt és az azt övező buja esőerdőt. Számos vízesés is található a parkban. Gyönyörű a növényzet és lélegzetelállító függőhidakon lehet közlekedni a hegyek között.
Bandung:
Bandung egy nyüzsgő egyetemi város, hatalmas street food választékkal és az európai színvonalat is leköröző trendy kávézókkal. Fiatalos környezet jellemzi. Fő látványosság a Jalan Braga, egy bevásárló utca éttermekkel, galériákkal és butikokkal. Yogyakarta (Jogja):Jogja talán a legismertebb város Jáván, a korábban említett helyekkel ellentétben itt már találkoztunk turistákkal. Számos látványosságot kínál, mint a múzeumok, a vízi palota, végtelen Batik boltok, bohém negyed és persze a street food. A városból könnyen elérhető a két leghíresebb ősi templom együttes, Borobudur és Prambanan. Személyes kedvencünk a Taman Sari (vízi palota) körüli negyed színes házakkal és hangulatos utcákkal. A helyi édesség, a bakpia szintén nagyon finom.
Prambaban:
Mi a Prambanan templom együttest választottuk, mivel ez közelebb van, mint Borobudur, 50 perc alatt elérhetőek busszal. Taxival és vonattal is lehet menni, de a busz messze a legolcsóbb lehetőség és teljesen kényelmes az út. A templomok fantasztikusak, mindegyikbe be lehet menni és körül lehet nézni, mi órákon át bolyongtunk a kiterjedt parkban.
Jakarta:
Az ország fővárosa hatalmas, sokkal nagyobb mint amire számítottunk. Nincsenek kifejezett látványosságok, ezért nem érdemes több napot szánni rá. Az óváros és a kínai negyed megér egy sétát. Nekünk a 24 emeletes nemzeti könyvtár, ahonnan kilátás nyílik az egész városra és a tengerparti sétány (Ancol) tetszett a legjobban.
Összegzés
Hatalmas élmény volt ez az egy hónap, sosem felejtjük el. Hihetetlen érzés elmerülni egy ennyire érdekes kultúrában, fantasztikus megismerni egy ilyen más világot. Csak ajánlani tudom! Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, keressetek bátran.
Szerző&fotók: Uzonyi Sára