Amikor a Guatemala túránkat terveztük, többen is mondták, hogy a repülőnk ugyan Guatemalavárosba fog érkezni, de ott semennyi időt sem érdemes eltölteni, mert nincs látnivaló. A reptéri taxival rögtön a kb. 40 km-re lévő Antigua Guatemalavárosba érdemes furikázni.
Megfogadtuk a tanácsot. Így a több mint kétmillió lakosú fővárosból csak a levegőből láttunk valamennyit, a taxizás során sem tűnt izgalmasnak. Viszont megtapasztaltuk mindkét irányban, hogy ez az alig 40 km-es távolság milyen sok időbe telik, akár két órát is igényelhet, akkora a forgalom és a dugó.
Egy pusztító földrengés
Pedig Antigua Guatemalát, az egykori fővárost ma alig 40 ezer fő lakja, viszont az egyik legfontosabb turistacélpont az országban. „Egy 1773-as földrengés romba döntötte, ezért a fővárost új helyre költöztették, a mai Guatemalavárosba. Antigua Guatemala később újjáéledt, de régi jelentőségét soha nem nyerte vissza. Számos történelmi emléke miatt a várost az UNESCO 1979-ben a Világörökség részévé nyilvánította.”
A várost 1542-ben alapították és „a következő valamivel több mint két évszázad során a település fontos gazdasági, politikai, egyházi és oktatási központtá vált, számos egyházi és világi épület épült fel benne. … Az évszázadok során több földrengés is történt, gyakori volt, hogy egyes épületek megrongálódtak, de ezeket mindig felújították, újjáépítették, időnként eredeti reneszánsz stílusukban, időnként barokk stílusban átalakítva. 1773-ban azonban, amikor már mintegy 70 000-en éltek itt, olyan pusztító földrengés következett be, amely nem csak néhány épületet döntött romba, hanem a város szinte teljes egészét, ezért a főváros harmadszor is költözésre kényszerült: 1776-ban így jött létre La Nueva Guatemala de la Asunción, a mai Guatemalaváros.”(Wikipedia)
„A nagy földrengés után, amikor a várost átköltöztették az új fővárosba és erről a településről minden használható építési anyagot elvittek, a város nagyjából elnéptelenedett (kb. 9.000 főre csökkent a lakossága). A 19. században viszonylag elhagyatott állapotban maradt, majd egyes családok visszatértek a városba, hogy birtokba vegyék régi ingatlanjaikat. Ez a városban hatóságok újbóli felállításához, valamint egyes épületek részleges rehabilitációjához és újjáépítéséhez vezetett.” (Forrás)
Fotó: Látkép az Iglesia de La Merced tetejéről
Fotó: Régi utcakövezés a város utcáin
Amikor megérkeztünk a városba az addigi nem túl gyors utazási tempó is azonnal lelassult. Ugyanis a város belső területein megtartották az eredeti kövezetet, amelyen az autók csak lépésben tudnak haladni. Így is kirázzák a lelket az utasból. De ez legalább meghozza a kedvet a gyaloglásra!
Fotó: Helyi buszjárat
Fotó: Helyi buszjárat
Vannak ugyan helyi buszjáratok, amelyek iskolabuszokként is ismert, alaposan kidekorált járművei viszik az utasokat. Mi inkább maradtunk a legősibb turistamódszernél, saját lábunkon jártuk be amit csak tudtunk.
Fotó: Utcakép
Fotó: Utcakép
Koloniális stílus
Sok más latin-amerikai városkához hasonlóan ez a település is elsősorban földszintes, legfeljebb egy emeletes házakból, helyenként palotákból áll.
Fotó: A főtér (Parque Central) árkádjai
A főtér (Parque Central) árkádjai
Ezek az épületek a spanyol gyarmatosítók által meghonosított, „koloniális”-nak nevezett stílust követik, …
Fotó: Utcakép
Fotó Utcakép
… többségük már felújítva, elég jó állapotban, élénk színekre kifestve.
Fotó: A Hotel y Restaurante Posada De Don Rodrigo épülete
Fotó: Spanyol stílusú ház homlokzata
Több olyan házat is találtunk, ahol érdemes felfigyelni a máshol szokatlan sarokablakra.
Fotó: Ház spanyol stílusú homlokzattal
Fotó: A Hotel y Restaurante Posada De Don Rodrigo bejárata
A házak homlokzatán kevés utcára néző ablak található, viszont a házakon belül …
Fotó: A Hotel y Restaurante Posada De Don Rodrigo belső udvara
Fotó: A Hotel y Restaurante Posada De Don Rodrigo belső udvara
… jellemzően gyönyörű udvarokat alakítottak ki.
Fotó: Szállodák az egyik utcában
Fotó: Borbélyüzlet
A turizmus hatásai
Nem véletlen, hogy ennyire jó karban vannak tartva a város épületei, hiszen többségük már külföldi kézben van. A régi házakból szinte minden második vagy étterem vagy szálloda, de mindenképp a turistaáradatra épülő szolgáltatás. Lakóház a városmagban kevés van, azok jó része is az USÁból és Európából ideköltözött nyugdíjasoké. Az itt dolgozók nagy része pedig a fővárosból ingázik naponta, ennek is köszönhetőek a dugók.
Fotók: Szuvenírárus asszonyok
Az évi kétmillió turistából, akik az országba érkeznek, szerintem minden második ellátogat ide is. Nem véletlen, hogy amerre csak jártunk, mindenfelé helyi asszonyok próbáltak minket rábírni, hogy vegyünk a kézműves termékeikből, hiszen ez számukra a megélhetési forrás..
Fotók: Szuvenírárus asszonyok
Fotó: Szuvenírárus
Képeimről úgy tűnhet, mintha ezek a nők a turisták kedvéért lennének népviseletbe öltözve. Nos ez tévedés. Bármerre jártunk a városban illetve a környező településeken (ld. majd egy következő cikkemben) azt tapasztaltuk, hogy gyakorlatilag minden nő ilyen gyönyörű, kézzel szőtt/hímzett anyagokból készült ruhákat hord.
Fotó: Magára hagyott csecsemő
Fotó: Kalapárus a főtéren (Parque Central)
A képeken látható nők valószínűleg az egész napjukat kénytelenek ezeken az utcákon tölteni, hiszen valamiből meg kell élni. Ha épp pici gyerek van a háznál, akkor is. Gondolom ezért készülhetett el a fenti képem a magára hagyott csecsemővel. Közben a mama bizonyára a turisták után szaladgált a portékáját kínálgatva. Azért megnyugtatom az olvasót, hogy amikor a kép készült, nyilván a helyiek látták, mi történik és mire hármat számoltam, már jónéhányan nyüzsögtek újra a gyerek körül.
Fotó: Utcakép
Fotó: Utcakép
Induljunk a műemlékek közé!
Bár nem nagy a város, de rengeteg műemléke van, amit érdemes felkeresni. Amíg Antigua Guatemala (régi nevén Ciudad de Santiago de los Caballeros de Guatemala) volt az okkori Guatemalai Kapitányságnak nevezett ország központja, kétszázharminc év alatt sok olyan pazar épületegyüttest hoztak létre, amelyeket a földrengések (már 1773 előtt is és azóta is) többször megrongáltak.
Az Iglesia y Convento de San Agustín egyik homlokzata
Fotó: Az Iglesia de Nuestra Señora de El Carmen romtemplom homlokzata
Ezekből néhány esetben csupán a főfalak vagy a homlokzat maradt meg, de így is gyönyörűek. Szerencsére senki sem gondolta úgy, hogy a romokat el kellene bontani. Van olyan is néhány, amit többször helyreállítottak és ma is működik.
Fotó: Az Iglesia de la Merced homlokzata
Fotó:Az Iglesia de la Merced belső tere
Ilyen a fenti képeken látható La Merced nevű templom és kolostor épületgyüttes is. Majdnem húsz évig építették és 1767-ben avatták fel, ultrabarokk guatemalai stílusban, két harangtoronnyal.
Fotó: Látkép az Iglesia de La Merced tetejéről
Fotó: A füstölgő Fuego-vulkán
Fel lehet kapaszkodni a tetejére, ahonnan nem csak a városra esik szép kilátás (néhány fenti kép is onnan készült), hanem látni lehet az egyik legaktívabb guatemalai vulkánt is, a Fuegot, amely utoljára 2018-ban tört ki.
A Convent de la Merced látképe, háttérben a Fuego-vulkán
A Convento de La Merced kerengője
Érdemes körbejárni az egykori kolostor épületeit is. Amikor a kerengőt jártuk be, láttuk, hogy épp egy nagy rendezvényt, minden bizonnyal egy esküvőt készítenek elő. Épp szombat volt, nem okozott meglepetést, hiszen romantikus helyszín. Azután ahogy telt-múlt a nap és a város sok pontján megfordultunk, vettük észre, hogy lépten-nyomon valamilyen esküvőbe botlunk (erről még később), …
Quinceañera fotózása a Szent Katalin-kapuív (Arco de Santa Catalina) tövében
Quinceañera fotózása a San José Cathedral Antigua bejárata előtt
… vagy épp ún. quinceañera-fotózásba. A quinceañera (a tizenötéves lányok felnőtté válásának megünneplése) egy Európában alig ismert latin szokás, erről ebben a cikkemben írtam bővebben.
Nappal és este
Természetesen főként napközben nézelődtünk a városban, de sok épület este is ki van világítva, így párba állítottam néhány szép épület fotóját.
A San José Cathedral Antigua homlokzata
A San José Cathedral Antigua homlokzata esti fényben
Az első a főtéren található Szent József katedrális, amelyet még 1545-ben kezdtek el építeni, de az évszázadok során sok földrengés rengeteg kárt okozott az épületben, emiatt újra és újra kellett építeni. A templom viszont ma is látogatható, működik.
Az Iglesia y Convento de San Agustín
Az Iglesia y Convento de San Agustín esti fényben
Nem így az 1657-ben felavatott San Augustin templom és kolostor, amelynek már csak a falai állnak, a kupolája és a menyezet beomlott, a nyilvánosság elől zárva van..
A Palacio de los Capitanes Generales homlokzata
A Palacio de los Capitanes Generales homlokzata esti fényben
Ez a Főkapitányok Palotája vagy Királyi Palota az akkor Guatemalai Kapitányságnak nevezett alkirályság épülete a főtéren. 1558-ban kezdték építeni, majd sokszor bővítették, átépítették.
Fotó: Iglesia de San Pedro
Fotó: Iglesia de San Pedro esti fényben
Ez pedig a Szent Péter Apostolról elnevezett barokk katolikus templom, amelynek az építését 1654-ben kezdték meg és a város ideiglenes székesegyháza volt 1680-ig.
Fotó: A Convento Capuchinas romtemploma
Fotó: A Convento Capuchinas kerengője
Van néhány olyan helyszín is, amelyek romosak ugyan, de állagmegóvással elérték, hogy ne pusztuljanak tovább és látogathatók is. Az egyik ilyen a Kapucinusok Kolostora (Convento Capuchinas), …
Fotó: A Convento Capuchinas kerengője
Fotó: A Convento Capuchinas kerengője
… amelynek az építési munkálatai 1731-ben kezdődtek és 1736-ban szentelték fel. A negyven évvel későbbi nagy földrengés után viszon nem építették újjá.
Fotó: A Convento Capuchinas romtemploma
A romok látogathatóak és egészen döbbenetes élmény a templom kórusából nézni a kupolák nélküli megmaradt templomvázat.
Két fennséges épület
A fenti kolostor maradványai is nagyon érdekesek, de a legnagyobb élményt nekem a Catedral Metropolitana romjaiban tett séta jelentette.
„Az eredeti katedrális, mint sok 1542-ben épült épület, rosszul épült … a földrengések során elpusztult. 1669-ben az eredeti szerkezetet végül lebontják. A helyére … Joseph de Porras építész mester egy lenyűgöző barokk gyarmati stílusú katedrálist tervezett magas oszlopokkal, boltíves mennyezettel és hatalmas kupolákkal. Az 1680-ban elkészült katedrálist festmények és szobrok, valamint a legjobb gyarmati művészek … csodálatos alkotásai díszítették. …
Az Antigua Catedral Metropolitana de Santiago de Los Caballeros de Guatemala romjainak bejárata
Fotó: Az Antigua Catedral Metropolitana de Santiago de Los Caballeros de Guatemala romjainak bejárata
… A Santiago-székesegyház csaknem egy évszázadon át ellenállt a szeizmikus tevékenység által okozott pusztulásnak, egészen az 1773-as földrengésig. A város nagy részéhez hasonlóan a katedrális is súlyos károkat szenvedett. Amikor a fővárost Guatemalavárosba költöztették, a székesegyház bútorai, alterek és egyéb ingatlanok hátramaradtak, és végül a San Carlos-i Egyetem kolostorába kerültek. …
Az évszázadok során különféle helyreállítási projekteket hajtottak végre. Például a sérült harangtornyokat az 1874-es földrengés után eltávolították. 1944-ben a romokból részben eltávolították a törmeléket.” (Forrás)
Hihetetlenül élveztem ezt a sétát a romok között, melynek eredménye sok fotóm is. Ezekből válogattam ki 17-et az alábbi galériába.
Az utca másik oldalán pedig az 1675-ben alapított egyetem, az Universidad Pontificia de San Carlos egykori épülete található. Az egyetem ma Guatemala legnagyobb ilyen intézménye, persze már Guatemalavárosban található.
Fotó: Az Universidad Pontificia de San Carlos bejárata
Fotó: Az Universidad Pontificia de San Carlos homlokzata
Az akkori épületet szerencsére elég jó állapotban sikerült megőrizni. Számomra helyenként kicsit indiai stílusjegyeket mutat, ami nekem meglepő. Mindenképp érdemes volt körbejárni.
Fotó: Universidad Pontificia de San Carlos
Fotó: Universidad Pontificia de San Carlos
Fotó: Universidad Pontificia de San Carlos
Fotó: Universidad Pontificia de San Carlos
Fotó: Universidad Pontificia de San Carlos
Fotó: Universidad Pontificia de San Carlos
Esküvő esküvő hátán
Említettem, hogy épp olyan napot fogtunk ki (szombat), amikor lépten nyomon esküvőbe vagy quinceañera-fotózásba csöppentünk. Mi persze a műemlékeket kerestük fel, csak ott ez folyt éppen.
Fotó: Iglesia de San Pedro
Amikor a Péter apostolról elnevezett – fentebb már említett – templomhoz értünk, …
Fotó: Az Iglesia de San Pedro belső tere
… az nyitva volt ugyan, de a kapunál beljebb nem merészkedtem, mert nem akartam zavarni az épp folyó esküvői szertartást.
Hasonlóképpen jártunk a Szent Klára kolostor maradványainak körbejárásakor is.
Fotó: A Convento e iglesia Santa Clara bejárata
Fotó: A Convento e iglesia Santa Clara egyik homlokzata
1699-ben a mexikói Pueblából származó hat klarissza apáca érkezett a városba, és megalapította a kolostort, amelyet 1700-ban avattak fel. Az 1773-as és 1874-es földrengések következtében a kolostor teljesen tönkrement , ahogy az ma is látható.
Fotó: A Convento e iglesia Santa Clara kerengője Fotó: Bács Edit
Fotó: A Convento e iglesia Santa Clara kerengője
Ahogy körbejártuk a romokat, eljutottunk az egykori templomépületbe is, …
Fotó: Esküvői dekoráció a Convento e iglesia Santa Clara templomában
Fotó: Esküvői dekoráció a Convento e iglesia Santa Clara templomában
… amelyet gazdagon feldíszítettek virágokkal egy aznapi esküvőre készülve. Amikor visszaértünk a kerengőbe, …
Fotó: Ifjú pár a Convento e iglesia Santa Clara kerengőjében
Fotó: Esküvői fotózás a Convento e iglesia Santa Clara kerengőjében
… már az ifjú pár és a násznép is előkerült. Ahogy hallottuk a beszélgetésüket, egyértelmű volt, hogy ez egy északamerikai pár a baráti társaságával, akiknek nyilván örök emlék marad egy ilyen körülmények között megrendezett, láthatóan nem két fillérbe kerülő esküvő megrendezése.
No még kettő…
Fotó: Az Iglesia de San Francisco el grande bejárata
Fotó: Az Iglesia de San Francisco el grande,
Innen nem messze található a félig romos Szent Ferenc templom. „Az első szentélyt a 16. század közepén építették, de 1565-ben egy erős földrengés következtében leomlott. A jelenlegi templomot 1702-ben építtették, amely az 1717-es, 1751-es és 1773-as földrengések elpusztítottak. Miután elhagyták a várost, az 1874-es és 1917-es földrengések is megrongálták. Végül a 20. század második felében építették részben újjá.” (Wikipedia)
Már amikor odaértünk, feltűnt a templom kapujában parkoló veterán autó esküvői díszítéssel.
Fotó: Esküvői autó az Iglesia de San Francisco el grande bejárata előtt
Bent épp (mily meglepő) esküvői szertartás folyt. Szerintem az olvasó is kitalálja, hogy épp egy északamerikai pár tagjai fogadtak egymásnak örök hűséget. A felhajtás részeként én 5 fős fotós-videós stábot számoltam össze.
Mi azért bejártuk azokat a részeit az épületnek, ahol nem zavartuk az esküvő résztvevőit.
Fotó: Hálás hívek köszönőtáblái – Iglesia de San Francisco el grande
Fotó: Hálás hívek tárgyai – Iglesia de San Francisco el grande Fotó: Bács Edit
Fotó: Esküvői fotózás az Iglesia de San Francisco el grande romkertjében
Így a templom egyik oldalhajójában láthattuk (ld. a fenti két képen) azokat az köszönőtáblákat, sőt otthagyott tárgyakat is, amelyeket a hálás hívek a (gondolom én) csodás gyógyulásaik feletti örömükben helyeztek el.
Azután mi is körbejártuk a templom melletti romkertet, az egykori kolostor maradványait, ahol (naná) már épp az előbbi jegyespárt fotózták.
Fotó: Quinceañera fotózása az Iglesia de San Francisco el grande romkertjében
Fotó: Az Iglesia de San Francisco el grande romkertje
A romkert egy másik szögletében pedig (milyen meglepetés) épp egy quinceañera fotózása folyt.
Mi csak másfél napot tudtunk eltölteni Antigua Guatemalában, pedig az átlagos turista hármat szokott. Most már értem, miért.
Fotó: Antigua Guatemala látképe esti fényben
Szerző&fotók: Gosztonyi Gábor web: https://gosztonyigabor.hu/ ; Facebook profil
videók: https://www.youtube.com/channel/UCt5tdXMw17l6xkz6C8_WeYQ