Ha valaki Peruba érkezik turistaként, elképzelhetetlen, hogy ne akarjon legalább néhány napot eltölteni Cuscoban. Sokaknak csak azért, mert ez a város a legegyszerűbb kiindulópont az általuk legfontosabbnak ítélt célpont, a Machu Picchu (erről írt cikkemet itt találod) felkereséséhez. Pedig ez a város ennél messze több.
Cusco az ország „történelmi fővárosa”, az egykori Inka Birodalom fővárosa, ma egy félmilliós lakosú nagyváros.
Évezredes történelem
Az inkák az i.sz. 13-16. században élték fénykorukat, de a város története bőven az inkák előtti időre nyúlik vissza. „A konszenzus az, hogy Tiahuanaco királyságának összeomlása népei elvándorlásához vezetett. Egy kb. 500 fős csoport fokozatosan a Huatanay folyó völgyében telepedett le, és ez a folyamat Cuzco megalapításával csúcsosodott ki. A hozzávetőleges dátum nem ismert, de a leleteknek köszönhetően tudható, hogy a hely, ahol a város található, már 3000 évvel ezelőtt is lakott volt.” (Forrás)
Fotó: Cusco főtere (Plaza Mayor)
„… Cusco volt az Inka Királyság fővárosa és kormányzati székhelye, … és az Andok és Dél-Amerika legfontosabb városává vált . Pachacútec uralkodó nevéhez fűződik , hogy Cuzcót spirituális és politikai központtá tette. Pachacútec 1438-ban került hatalomra. … Ő és fia, Túpac Yupanqui időszakában Cuzco uradalma északon Quitoig , délen pedig a Maule folyóig ért el , és 4500 km-es hegyvonulatok lakóit integrálta kultúrájába.
A város eredeti terve szintén Pachacútec munkája. Az ókori Cuzco terve puma alakban körvonalazódik, a központi Haucaypata tér pedig pont ott van, ahová az állat mellkasa esik. A macskafej pedig arra a dombra esik, ahol a Sacsayhuamán-erőd található.”
Fotó: Cusco történelme a városban található 50X6 méteres freskón, amit 1992-ben avattak fel
A várost a sok műemlék miatt Amerika Rómájának is szokták nevezni. 1983 óta az UNESCO világörökségének része. A viszontagságos történelme során több földrengésnek is áldozatul esett a település, például 1650-ben egy heves földrengés elpusztította szinte az összes gyarmati kori épületet.
Keresztény templom inka alapokon
Fotó: Az inka Nap-templom, a Coricancha falaira emelt Santo Domingo kolostor
Ezt megelőzően már a spanyol hódítók is sokat tettek azért, hogy eltüntessék az inkák nyomait. Számtalan inka építményt romboltak le, többek között a legfontosabb inka templomot, a Coricanchat is, amit Intinek, a napistennek szenteltek.
„A Nap-templom (Coricancha) … falait a mennyezettől a padlóig aranytáblák és aranylemezek borították, a keleti fal mellett a főoltáron pedig a nap óriási alakja volt, egyetlen vastag aranylemezből. Mellette voltak az inkák múmiái aranyozott trónokon, a templom minden kapuja szintén aranyozott volt. A templom körül szintén aranyozott díszítésű zárdák és öt pavilon volt. A gyarmatosító spanyolok jelentései olyan gazdagságról számolnak be, amely ‘hihetetlenül mesés’ volt.
Fotó: A Santo Domingo templom és kolostor
Fotó: A Santo Domingo templom és kolostor
„…Amikor 1533-ban a spanyolok megkövetelték az inkáktól, hogy aranyban gyűjtsenek váltságdíjat vezetőjük, Atahualpa életéért, az arany nagy részét a templomból szedték össze. A szertartásokat a város főterén, a Huacacapatán tartották, mert a templomba csak a papok és a legmagasabb rangú tisztviselők léphettek be.” (Wikipedia)
Az egykori inka templom alapjaira építették fel a spanyolok a Santo Domingo kolostort és templomot, amit „1633-ban szenteltek fel hivatalosan. …
Fotó: A Santo Domingo kolostor bejárata
Fotó: A Santo Domingo kolostor emeleti kerengője
Fotó: A Santo Domingo templom harangtornya és a kolostor emeleti kerengője
Fotó: A Santo Domingo kolostor emeleti kerengője
… 1650-ben a földrengés súlyos károkat okozott a kolostor infrastruktúrájában, míg az inka coricancha sértetlen maradt. Az újjáépítés 1680-ig tartott. Az 1950-es földrengés után a Santo Domingo templom volt az, amely a legsúlyosabb károkat szenvedte el a a városban.” (Forrás)
Fotó: A Santo Domingo templom cédrusfából faragott ülőkéi a kórusban
A hatalmas kolostort mi is körbejártuk, megcsodáltuk a templomot és annak kórusában a gyönyörű faragott üléseket, …
Fotó: A kolostorban lévő múzeum kincsei
Fotó: A Coricancha alapjai a kolostorban
… de nem hagytuk ki a kolostoron belül található múzeumot sem. A kolostorban megtekinthetők az egykori inka templom alapjai is, a trapéz alakú kőkapukkal és a habarcs nélküli építéssel, de erről majd egy picit később.
A város főtere, a Plaza Mayor
Fotó: A katedrális épülete a főtéren
Fotó: A katedrális épülete a főtéren
A város egykori központja a Plaza Mayor önmagában is pazar látvány, de két oldalán található két hatalmas, a spanyol hódítók által épített templom is.
A fenti két képen látható katedrális majdnem száz évig épült, 1560-ban kezdtek neki, de csak 1654-ben szentelték fel. Sajnos nekünk nem volt szerencsénk, ottjártunkkor nem volt nyitva, így belülről nem láthattuk. (Peruban sajnos jellemző, hogy a templomokat egy-egy nap csak igen rövid időre nyitják ki és a nyitvatartásról nagyon nehéz helytálló információt szerezni.)
Fotó: Pachacutec emlékmű a főtéren
Fotó: A Jézus Társasága templom a főtéren
Ha a katedrális főkapujának háttal állunk, velünk pont szemben, a tér közepén található egy öntöttvas szökőkút, amelyet még 1872-ben helyeztek oda, de az azon lévő szobroknak hányatott sorsuk volt. A jelenleg láthatót 2011-ben helyezték el, és az inka történelem legeleismertebb uralkodóját, Pachacutecet ábrázolja.
Fotó: A Jézus Társasága templom a főtéren
Fotó: A Jézus Társasága templom főoltára
A katedrálisba nem sikerült bejutnunk, viszont a főtér másik templomába, a jezsuita Jézus Társasága templomba igen. Ezt 1651-ben kezdték építeni és az építkezés 17 évig tartott.
Fotó: A főtér látványa, jobbra a katedrálissal
Ebben a templomban fel lehet menni az egyik toronyba, ahonnan szuper kilátás nyílik a főtér épületeire.
Fotó: Árkádos palotasor a főtéren
Fotó: A katedrális épülete a főtéren
A teret a két templom mellett az egykori inka épületek helyére épített gyarmati stílusú árkádos paloták határolják. Bár ezekben az épületekben ma már számtalan kereskedelmi létesítmény kapott helyet, a miliő még mindig magával ragadó.
Az inkák nyomai
Fotó: Utcakép kőlábazatos házakkal
Fotó: Utcakép kőlábazatos házakkal
Korábban említettem, hogy a spanyol hódítók leromboltak sok inka építményt. Az építőanyagot, a hatalmas köveket pedig felhasználták a helyettük felhúzott épületek alapjaihoz. Így amikor a városban sétálunk, …
Fotó: Kőlábazatos házak az egyik utcában
… úton-útfélen olyan épületek mellett megyünk el, amelyek vastag kőlábazattal rendelkeznek. Nem mindet a spanyolok építették, …
Fotó: Habarcs nélküli illesztések az egyik ház kőlábazatában
Fotó: A 12 szögletű kő a Hatunrumiyoq utcában
… sok olyat találunk, amelyik még az inka időkből származik. Ezek közül talán a leghíresebb az ún. 12 szögletű kő az érseki palota lábazatában.
Fotó: Az érseki palota erkélye
Fotó: Utcakép
A városban több helyen is megtalálhatóak az Inka Birodalom, a Tahuantinsuyo részeire utaló irányjelzők a járdába építve. Az egykor 2,5 millió négyzetkilométerre kiterjedő birodalmat négy nagy részre osztották, az ún. Suyo-kra. A négy terület nevei kecsua nyelven Chinchaysuyo, Antisuyo, Contisuyo és Collasuyo (erről bővebben itt).
Fotó: Az egyik inka régió irányába mutató jelző a járdába építve.
Körséta
Cusco nem csak a történelme és a rengeteg (itt most nem ismertetett) műemléke miatt érdekes hely. A város 3.400 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, …
Fotó: Utcakép a Jézus Társasága templom tornyával
Fotó: Utcakép
… ami sokszor kihívás elé állítja az idelátogatót. Ugyanis ebben a magasságban sokaknál fordul elő az ún. magassági betegség. Ez elég kellemetlen, akár egy egész napját is tönkre tudja tenni az embernek (velem is fordult ilyen elő). Éppen ezért ajánlják, hogy vagy csak fokozatosan , több nap alatt jussunk fel ilyen magasságba, vagy hagyjunk egy napot az aklimatizálódásra.
Fotó: Utcakép
Fotó: Utcakép
Ez mindenképp hasznos tanács, de ha rászánjuk magunkat, hogy a városban ne csak a központi utcákon sétáljunk végig, …
Fotó: Belvárosi utcakép
Fotó: Belvárosi utcakép
… hanem nekieredjünk a várost környező hegyekre épített utcáknak is, …
Fotó: Indulás hegyre föl
… hamar megérezzük, hogy bizony kapkodni kell a levegőt a sok lépcső leküzdésekor.
Fotó: Szűk utca hegynek föl
Fotó: Szűk utca hegynek föl
Fotó: A látvány, amiért érdemes volt feljönni
Ezzel együtt is megéri nekidurálni magunkat és megmászni néhány utcát és magaslatot, …
Fotó: A főtér látképe az egyik hegyi utca tetejéről.
Fotó: A város látképe az egyik hegyi utca tetejéről
… mert a magasból pazar látványt nyújt a város.
Népi táncok
A fárasztó, de csudaszép sétát mi azzal pihentük ki, hogy este elmentünk megnézni a Centro Qosqo de Arte Nativo színháztermében tartott egyórás néptáncbemutatót. Ha alkalmunk van rá, mindig igyekszünk megnézni egy országban az adott kultúra táncainak autentikus bemutatóját, itt sem csalódtunk.
Fotó: Népviseletek bemutatója a Centro Qqosqo de Arte Nativo előcsarnokában
Már az előcsarnokban is lenyűgözött a bemutatott népviseletek sokfélesége, az egyórás táncbemutató pedig kifejezetten színvonalas volt. Ízelítőül néhány fotó:
Néptáncbemutató a Centro Qosqo de Arte Nativo színháztermében
Fotó: Néptáncbemutató a Centro Qosqo de Arte Nativo színháztermében
Fotó: Néptáncbemutató a Centro Qosqo de Arte Nativo színháztermében
Fotó: Néptáncbemutató a Centro Qosqo de Arte Nativo színháztermében
Fotó: Néptáncbemutató a Centro Qosqo de Arte Nativo színháztermében
Fotó: Néptáncbemutató a Centro Qosqo de Arte Nativo színháztermében
Persze zene és mozgás nélkül ez kevesebb, ezért álljon itt egy kétperces összefoglaló videó is:
Videó: Bács Edit
Szerző&fotók: Gosztonyi Gábor web: https://gosztonyigabor.hu/ ; Facebook profil
videók: https://www.youtube.com/channel/UCt5tdXMw17l6xkz6C8_WeYQ