Utazási Élmények

Magyarország első számú utazós közösségi magazinja

  Miért is fontos felhívni a figyelmet a hegyekre, gondolhatja az olvasó. Hiszen születésünk előtt és halálunk után is még ott fognak állni. Ez igaz, csak az a nem mindegy, hogy milyen formában hagyjuk az utókorra.


predikaloszek

  Mi is a hegy? A hegy a földfelszín olyan kiemelkedése, amelynek magassága környezetéhez képest legalább 500 méter, és többnyire meredeken emelkedik. Személy szerint, zalai kisfalumban is, ahol éltem, hegynek neveztük azt a helyet, ahova fel szoktunk menni a pincesorra. Így amondó vagyok, hogy relatív, kinek mi a hegy.


zalai dombság

  Már az ősember is tudta, hogy az életet jelenti a hegy. Legyen szó barlangokról, ahol élt, forrásokról, amiből ivott, élelemről, amit ott talált, vagy szerzett. Változatos flóra és fauna található meg a hegyeken, melyeknek ősidők óta az az otthonuk.


sija

  Mai napig a legfontosabb szerepük a hegyeknek a vízháztartás. Hiszen az alacsonyabb vidékek már benne járnak a nyárban, amikor is a magas hegységeket még hó borítja. A lassan olvadó hó az, ami többek között biztosítja a folyamatos víz utánpótlást a folyókba és a tavakba. Gondoljunk csak arra, hogy Magyarországon mikor szokott a Duna és a Tisza áradni? A nagy esőzésektől eltekintve április és június vége közöttire tehető ez az időszak. Hiszen a legnagyobb hóolvadás ezekben a hónapokban szokott lenni, ami nyilván időjárás függő.


viztarozo

Tudnunk kell, hogy a Föld teljes vízkészletének mindössze 3%-a édesvíz, amelynek kétharmada jégben, hóban van. Mind amellett, hogy életünk fontos résztvevői a hegyek, kikapcsolódásunkat, feltöltődésünket is szolgálják. Gondoljunk csak a síelésre, hegymászásra, vagy a kirándulásra.